Mindennek, ami létezik van létrehozó oka, van egy szemmel látható megnyilvánulási formája és van valami a kettő között, ami a létrejött formát összeköti annak eredetével, életet és vanságot adva neki. Mindez leírható a szellem-lélek-test hármasságával. Innen megközelítve a Láthatatlan Színház önmeghatározása a szellem területéhez tartozik. Ez a legfontosabb, mert ennek kell megtartania és áthatnia a másik két részt, a lelkit: a színház konkrét külső és belső tevékenységeit és a testi vagy más néven természeti részt: a kereteket, eszközeinket.
A Láthatatlan Színház egy alkotó-teremtő műhelyközösség. Itt születések történnek, történhetnek bennünk és mindazokban, akiket ennek részeseivé avatunk. Valaminek a létrehozásáról, létbesegítéséről van szó. Nem elsősorban darabokra és előadásokra gondolunk, mert ezek ennek a „valaminek” ami létre akar jönni, csupán keretei. Természetesen mi nem tudunk önmagunktól mást megalkotni mint kereteket, stációkat, magát az előadást, annak kezdeti és lecsengő fázisait. De itt fontosabb az, hogyan elevenedhetnek meg e keretek. Megtaláljuk-e a megelevenítő erőt, és bele tudjuk-e varázsolni az eszközökbe? Vagy más szavakkal: tudunk-e olyan formát találni, amelyben ezek a teremtő erők megelevenedhetnek?
A Láthatatlan Színház szellemi célját úgy lehetne leginkább megragadni, mint a születés hasonlatát. Ez egy történés. Két ember között történik: az anya szül, és a gyermek születik. Mindkettő egyszerre zajlik. De történik még valami több is. Mert az anya szül, szülnie kell; a gyermek születik, születnie kell, de ami mindezt „lebonyolítja” az valamilyen megelevenítő kényszer és világrend. Ez az, ami túl van szülőn és túl gyermeken, talán leginkább az, ami megeleveníti a gyermeket. Az élet, és ami az életen túl van. A Láthatatlan Színháznak ez lehet a legnemesebb célja. Valakinek, valaminek a megelevenedését lehetővé tenni. Ez elsősorban nem statikus. Nem „adunk valamit” a vándoroknak. Természetesen adunk: bizalmunkat, szeretetünket, odafigyelésünket, érintéseinket, meghittséget, stb. De a cél ezen az adáson túl van. És ez a cél leginkább ezért szellemi. Mert a szellem soha nem valaki, vagy valami, amit adunk, vagy adhatunk, hanem megelevenítő erő, maga a megelevenedés.
A megelevenedés pedig rengeteg mindentől függ. A szülőtől is, vagyis szimbolikusan a darabtól és minden egyes révészétől, és függ a gyermektől: a vándortól, annak nyíltságától, hozzáállásától, de a lényeg mindkettőn túl van. A megelevenedés az, amikor az angyal megjelenik. Hamvas Béla Karnevál c. regényének egyik legfontosabb üzenete számunkra, hogy az angyal mindenkinek életében legalább egyszer megjelenik…
Hogy mi lehet ez az angyal?
Fénycsóva az úton. Valaminek: személyes élet, életen túliság, hit, érzés, elfogadottság, stb. a tudatosítása vagy megerősítése. A révészek részéről elgondolkodtatás és rádöbbentés kísérlete, a vándorok részéről erre a valamire való rádöbbenés, ráébredés. Egy lépés megtétele életútjaikon.
A Láthatatlan Színház Társulata megpróbál mindent megtenni, hogy az angyal megjelenhessen. S hogy megjelenik-e? Hogy tényleg történik-e valami, ott és akkor az előadás alatt, a Csendteremben, vagy később a vándor lelkében, azt az angyalra bízzuk...