Életünk során látásunk alapján tájékozódunk leginkább. Észlelésünk több mint 80-85%-a szemünk segítségével történik. Ha megfelelő érzékenységgel és hozzáértéssel ezt rövid időre kizárjuk, világunk és önmagunk tapasztalása mélyebb síkra terelődhet.
A színházi előadásokon a nézők bekötött szemmel élhetnek át olyan hétköznapi vagy kevéssé hétköznapi szituációkat, amelyek látás nélkül katartikus élménnyé válhatnak. Színház, játék és dráma tehát egyszerre ez a műfaj, de több is ezeknél. Ami miatt több, hogy beavat a színházba, játékba, drámába, mert a néző szó szerint bőrén érzi, érzékszervein keresztül tapasztalja a történteket. Élete részévé válik a játék. Színjáték részévé válik élete. Vele történik minden. Olyan kapu ez a színház, hogy a rajta való átlépés befelé és felfelé vezet.
A Láthatatlan Színház színészei a révészek. Ők vezetik és segítik a hagyományos színházi előadások nézőit, akiket vándoroknak nevezünk. Az előadás egy jól végiggondolt koncepció alapján, előre megírt forgatókönyv szerint történik. Miután a vándor előzetes időpont egyeztetést követően megérkezik a helyszínre, néhány perces várakozással ráhangolódik az előadásra. Ezután szólítják, és a színház előszobájában bekötik a szemét, majd elkezdődik a vándorút. A történet dramatizálásának helyszínei a stációk, amelyeken a bekötött szemű vándort a révészek segítik, mozgatják, vagy beszélnek hozzá a darab mondanivalója szerint. A vezetett és segített „nézők” saját lelkük és képzeletük által emelt díszletek között járják végig az előadás útját, miközben a továbbra is zavartalanul működő érzékszerveiken keresztül dramatizálják a történetet.
Az előadás után az un. Csendteremben lehetőség van a meghitt hangulat lecsengésére, az un. Jelenlét-szobában pedig az élmények személyes megosztására is van mód, ahol a társulat egyik révésze segíti ezt.
Egy olyan élményt kaphat így a vándor, amely a hagyományos színházi élményminőségtől eltér, és messze túlnő a passzív és szemlélő néző átélési lehetőségein. A „néző” saját láthatatlan ösvényén indulhat el, és olyasmiről szerezhet megelevenítő tapasztalást, amely bár láthatatlan, de mindennél közelebb viheti őt valódi önmagához.
A módszer eredete
Az alapötlet a látás érzékszervének ideiglenes kikapcsolása. Ez a módszer, alternatív színházi műfajként Láthatatlan Színház néven 1999-2000 körül jelent meg a Budapesti Evangélikus Egyetemi Lelkészségen. Kezdeti formájában Lénárt Viktor, akkori egyetemi lelkész volt kitalálója, megtalálója, aki pszichodrámával kapcsolatos tapasztalataiból merítette az ötletet. Ilyen műfajú amatőr társulat hivatalosan az Egyetemi Lelkészség égisze alatt Székesfehérváron működik még. Az Egyetemi Lelkészség nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a módszert és a Láthatatlan Színház nevet, az alapismeretek elsajátítása nélkül, ne használják mások. Ennek kizárólagos oka, hogy nagy érzékenységet és odafigyelést kíván meg a révész-technika, amely szakképzésben sajátítható el.