A színház szellemi alapjairól szóló oldalon szó esett a megelevenítésről és az angyal megjelenéséről. Az angyal szó eredeti jelentése megtalálható a görög eredetű evangélium szóban, amely jó hírt jelent. Így az angyal ebben a formában megelevenedő hírt jelent, és magát azt, aki a hírt viszi, a hírvivőt. Mint megelevenedő hír azonban történő esemény inkább, mint leírható és elolvasható hír. Ilyen értelemben a megelevenítés a beavatás fogalmával rokonítható.
Keresztény fogalmak szerint a beavatás azt a pillanatot jelenti, amikor a hívő átéli az élményt, amit az Emberfia úgy fogalmazott meg: „Én bennetek s ti énbennem vagytok.” (Jn 14,20). Teljes átélése ez valami nagyobbnak, teljesebbnek. Teljes tudati átváltozás. Ez történt Saullal a damaszkuszi úton: beavatott lett. A beavatást tehát tudati átalakulásként érdemes felfogni. Nem túlzó szóhasználattal egyfajta „halál”. És itt a révész szó mélyebb értelmet nyerhet. A mitológiákban a révész a két part közötti átkelést segíti. A két part, mint két döntő állapot gyakran az élet és a halál közötti átmenet metaforája. Ha a Láthatatlan Színház esetében nem is szó szerint életről és halálról, de egyfajta állapotváltozásról mindenképpen szó van. És mindennemű állapotváltozás egyszerre halál és születés is, attól függően, hogy egyik oldalról, vagy másik oldalról szemléljük: halál a korábbi állapot, és születés a következő állapot vonatkozásában, amelyre ébredve már nem azok vagyunk, akik voltunk, álomvilágunk valóságát elhagytuk és egy másik, magasabb rendű valóságra ébredtünk rá.
A Láthatatlan Színháznál természetesen nem erről van szó, és fontos a különbséget hangsúlyozni félreértések elkerülése végett. De egyfajta állapotváltozásról, egyfajta felébredésről mindenképpen szó lehet. Mert ha az angyal megjelenik, maga a megelevenítő élmény a felébredés vagy a bizonyos dolgokra való ráébredés jellegét öltheti. Megelevenedni, bármilyen állapotváltozást átélni, felébredni vagy ráébredni dolgokra pedig sokszor megrázkódtatásokkal jár. Azért mert nagyon nagy súllyal vonz bennünket előző állapotunk, vonz az álom, vagy vonz a biztonságosnak hitt, látható világ kerete, amelyben önmagunkat úgymond valamennyire megtaláltuk, szilárdnak hittük.
A beavatás esetében a feladat önmagunktól megválni, és újra megtalálni. Valamint lehetőséget biztosítani arra, hogy valami nagyobb és teljesebb megjelenhessen bennünk és mi őbenne. A Láthatatlan Színház nem mehet el idáig, és ez nem is feladata. De mivel távolról rokonítható ilyen megvilágosító élménnyel, előadásainkon megjelenhetnek az állapotváltozással járó lelki jelenségek: a vándorok érzékenyebbé, nyíltabbakká válnak, stb. Ez pedig hatalmas felelősséget és ugyanakkor óvatosságot kíván meg minden révésztől. A Láthatatlan Színház keretei – a darabok felépítése, lecsengetése, csendes elmélyülésre, beszélgetésre való lehetőségek – mind úgy lettek megtervezve, hogy a vándoroknak ez a megnyíló érzékenysége felfelé építse őket. Ezáltal a révészeknek ajándékozott bizalmuk visszacsatolódik és bizalmat növelő tényezővé válik számukra.
Alapvető fontosságú tehát a szeretetteljes, elfogadó, bizalmas légkör kialakítása, mert leginkább ez segítheti elő, hogy a vándor képzelete minél jobban megelevenedjék, hagyja magát belefolyni az eseményekbe, egyre jobban merjen ráhagyatkozni a révészekre, ugyanakkor biztonságban élje meg a történteket. Ezért minden egyes vándorral személyesen foglalkozunk, az érintésekkel tapintatosan és finoman bánunk. És mivel ez az „eszköz” nagyon érzékeny terület – mert sokan különbözőképpen reagálnak akár csak kezük érintésére is – semmi sem történik véletlenül, a révészek nem lépik át a bizalmasság határait. Kizárólag ilyen magas fokú figyelmességgel őrizhető ugyanis meg előadásaink légkörének személyessége és bensőséges mivolta.