Tóth Zoltán
3 évvel ezelőtt barátaimtól hallottam először a Láthatatlan Színházról, és akkor vettem részt először előadáson, amely meghatározó élményt jelentett számomra. Megérintett az előadásból és a révészekből áradó szeretet, rögtön éreztem, bízhatom bennük, figyelnek rám. Egy lelki utazáson vezettek végig, amely segített túllendülni egy nehéz életszakaszon, és még inkább tudatosította bennem, mi is az igazán fontos az életemben. Néhány hónappal később csatlakoztam a társulathoz, és a közösség, a próbák, összejövetelek, előadások, kirándulások azóta is nagyon fontos részei az életemnek.
A Láthatatlan Színház révén úgy érzem, kötöttségek, feltételek nélkül adhatok és kaphatok szeretetet, odafigyelést és bizalmat. Jó érzéssel tölt el, hogy vándorainkat megajándékozhatjuk egy lelkileg feltöltő élménnyel, és ezekből én is rengeteg erőt, energiát meritek. Mindennapi munkám során is emberek vezetésével foglalkozom egy nagyvállalatnál. Úgy érzem, ez a hivatás és a révészkedés egyaránt hozzásegít ahhoz, hogy az emberektől kapott sok bizalmat szeretetteljes odafigyeléssel és mások segítésével viszonozhassam.